Az első gyerek cipő vásárlásának időpontja

gyerek cipő

Az első gyerek cipő vásárlásának időpontja

Sok szülő nincs tisztában azzal, hogy hány éves kortól ajánlott a cipő viselése gyermeke számára, éppen ezért érdemes több szakértői véleményt kikérni, és ennek tudatában kell dönteni. Természetesen nehéz a választás, hiszen az alig tudó kisgyerek nem tud nyilatkozni ezzel kapcsolatosan, így igen körültekintőnek kell lenni, ha eljön az idő az első gyerek cipő vásárlására.

Időben történjen a gyerek cipő vásárlás!

gyerek cipő

Korhoz nem igazán köthető a vásárlás, mert amikor a baba elkezd kapaszkodni, mászni, tötyögni még nem kell azonnal cipőt húzni a lábára. Az orvosok szerint fontos, hogy a talprész megfelelő fejlődésen menjen át, amihez nincs szükség cipőre.

A kicsi talpa minél többet érintkezzen a talajjal, és ügyelni kell hogy ez a felület semmiképp se legyen csúszós. Ha mégis az lenne, akkor érdemes egy csúszásmentes zoknit adni a baba lábára. Az első gyerek cipőt akkor kell megvenni, amikor a gyermek már napi több órát tölt lábon állva és közlekedik.

Egyedi lábbeli is kelhet

gyerek cipő

Az első lépéseket a gyerek mindig úgy teszi meg, hogy a boka egy kissé befelé dől, ezzel nincs is semmi gond, de ha ez a dőlés már sokkal nagyobb szögben történik meg, akkor már speciális lábbelire lesz szükség. Ez a típusú babacipő belső kialakításának köszönhetően biztosan tartja a gyermek lábát.

Egy másik nagyon fontos szempont a gyerek cipő kiválasztásánál az, hogy a sarokrésze megfelelő kemény legyen ahhoz, hogy a baba sarkát masszívan megtartsa. Éppen ezért soha nem szabad kisgyermekre szandált, papucsot vagy teniszcipőt adni, hiszen ezek nem rendelkeznek az előbb említett tulajdonsággal.

Amire figyelni érdemes

Talpa legyen rugalmas és könnyed, de fontos hogy soha ne csússzon. Vastagsága vitatott, de fontos hogy a gyermek ne érezze a talaj göröncsös részeit, és így biztosan tud benne lépkedni.

Mekkora méretű cipőt válasszunk?

gyerek cipő

Sokan nem tudják, de nagyon fontos, hogy a baba lábméretétől legalább fél centivel nagyobb gyerek cipőt kell választani, így a lábujjaknak megfelelő teret tudunk biztosítani. Ez azért is nagyon fontos, mert a baba elsőként úgy teszi meg a lépéseket, hogy a lábujjait begörbíti, mintha kapaszkodna vele, és így próbálja megtalálni az egyensúlyt.

Egy olyan cipőben viszont ahol nincs elég hely erre a műveletre, ott sajnos hamar kellemetlen körülményei lesznek a dolognak. A szakértők szerint a gyermeket három éves koráig rendszeresen el kell vinni szakvizsgálatra, ahol nyomon tudják követni, hogy helyesen lépked-e vagy sem. Ha nem, akkor természetesen idejében ki lehet szűrni, és javítani lehet, különböző speciális gyógycipő használatával.